Környezetblog

Részlet Rachel Carson Néma tavasz c.könyvéből (Katalizátor Kiadó 21-22.o.)

1. Mese a jövőből

    Volt egyszer Amerika szívében egy város, ahol nyugalom, békesség és harmónia uralkodott. A város körül virágzó farmvidék húzódott; gabonaföldek és gyümölcsösökkel borított domboldalak, ahol tavaszonként fehér virágfelhők gomolyogtak a zöld füvön, ősszel pedig tölgy, juhar és kőris lángoló színei ragyogtak a fenyők tompazöld hátterében. Ilyenkor a hegyen rókák csaholtak, és a felszálló hajnali párában elmosódottan látszottak a némán vonuló szarvasok.
    Az utak mentén egész évben babér, bangita és éger, meg jókora páfrányok és vadvirágok gyönyörködtették az utazó szemét. Még télen is volt mit csudálni: megszámlálhatatlan madársereg lakmározta ilyenkor a bogyókat és a hóból kiálló száraz kórók magvait. A vidék híres volt a számtalan és sokféle madárról, és a tavaszi meg az őszi nagy vonulás idején, amikor megérkeztek a költözők hatalmas hullámai, messzi földről eljöttek az emberek, hogy megfigyeljék őket. Mások horgászni jöttek a hegyekből érkező tiszta patakokhoz, ahol az árnyas öblöcskékben pisztráng tanyázott. Így volt ez azóta, hogy sok évvel ezelőtt az első telepesek megépítették itt házaikat, megásták a kutakat és megácsolták a csűröket.
    Aztán egyszer csak valami különös rontás támadt a vidékre, és többé semmi sem volt már olyan, mint azelőtt. Gonosz átok telepedett a tájra: megmagyarázhatatlan betegség vitte el a csirkéket, s megbetegedtek, elpusztultak a birkák és tehenek is. A halál árnyéka borult mindenre. A farmerek arról beszéltek, hogy a családokban sokféle nyavaja ütötte fel a fejét, s a városi doktorok egyre értetlenebbül állnak az embereket megtámadó újfajta betegségek előtt. Történt néhány hirtelen és érthetetlen haláleset, és nem csak a felnőttek, hanem a gyerekek között is; játék közben, hirtelen lettek rosszul és néhány óra múlva meghaltak.
    És az a különös csend. Például a madarak - hol vannak? Sokan beszélgettek róluk, zavartan, tanácstalanul. A kertek hátsó végében felállított madáretetők elhagyottan álltak, s a néhány madár, amelyet itt-ott még látni lehetett, minden ízében reszketett és kínosan vonszolta magát - haldoklott. Hajnalonta, amikor máskor vörösbegy, gerle, szajkó, ökörszem és ezer más madár köszöntötte a napot, most néma csend ülte meg az erdő, a földeket és a mocsarat.
    A farmokon hiába kotlottak a tyúkok, a tojásokból nem kelt ki csirke. A farmerek panaszkodtak, hogy nem tudnak disznót hízlalni: alig pár malac születik, s néhány napnál nem élnek tovább. Az almafák virágba borultak, de a szirmok között nem sürögtek a méhek, s a megporzatlan virágokból nem termett gyümölcs.
    Az utakat szegélyező, valaha oly szépséges növényzet aszott és barna volt, mintha megégett volna - és csend volt itt is, élettelen csend. A halott patakokat sem látogatták már a horgászok, elpusztultak a halak is, mind.
    Az ereszek alatt a csatornákban és a tetőzsindelyek közötti résekben még látszott egy kevéske abból a fehéres szemcsés anyagból, amely pár hete mint furcsa hó hullott az égből a házakra, a földre és a vizekbe.
    Nem gonosz varázslat, nem valamiféle ellenséges haditett némította el a vidéket. Az emberek minden maguknak köszönhettek.
    Ez a város a valóságban nem létezik. Igen könnyen juthat azonban hasonló sorsra ezer meg ezer város Amerikában, vagy bárhol a világon. Nem ismerek olyan helyet, ahol egyszerre történt volna meg mindaz a szörnyűség, amelyet leírtam. De mind megtörtént már valahol, és sok valódi, létező közösség szenved a leírt csapások közül akár többtől is. A sötét árny szinte észrevétlenül lépett közénk, és ez a fenti, elképzelt tragédia könnyen válhat kegyetlen valósággá, amellyel mindannyian szembesülünk.
    Mi az a valami, ami máris elnémította a tavaszi madárdalt Amerika számtalan városában? Ez a könyv megpróbál válaszolni erre a kérdésre.