HTML

Környezetblog

A bolygónk mindig erősebb volt és mindig erősebb is lesz, mint mi. Nem tudjuk elpusztítani.Ha átlépünk egy bizonyos határt, majd ő söpör le minket a felszínéről, és létezik tovább. Miért nem mondják inkább úgy, hogy ne hagyjuk, hogy a bolygónk elpusztítson minket?

Zöld blogháló

Olvass még több ZÖLDséget!
Katt!

Utolsó kommentek

Óraátállítás

2009.03.28. 02:18 FöldlakóEmber

Némiképp a Föld órájához kapcsolódóan egyúttal az óráinkat is tekerjük előrébb egy órácskával. De csak hisszük, hogy ez jelent bármi spórolást. Évek óta rebesgetik, hogy a fogyasztás átalakulása miatt már nem lehet ezzel a módszerrel energiát megtakarítani, ergo csak az állampolgárnak okoz főleg tavasszal nem kevés bosszúságot. Amerikai kutatók három éven át mérték hét millió háztartás áramfogyasztását, az energiafogyasztás azonban nem csökkent az átállítás után. Ennek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy az óraátállítás nem jelent áram megtakarítást. Ezzel a következtetéssel magyar adatok is egybecsengenek. 

A megtakarítás legnagyobb része egyébként abból fakadt, hogy a közvilágítást elég volt egy órával később bekapcsolni. Ma azonban ez a rendszer sokkal rugalmasabb, és a lámpák ki-bekapcsolását a sötétedéshez lehet közvetlenül hozzárendelni. Az éjszaka hossza pedig független attól, hogy az óra éppen mit mutat. Emellett a fogyasztási szokások megváltozása, például az, hogy az emberek többet néznek tévét, és elterjedtek a légkondicionálók, alapjaiban változtatta meg az 5-10 éve még jelentős energiamegtakarítással járó nyári időszámítás előnyeit és hátrányait. Tehát az egyéni fogyasztás csökkenésében sem tapasztalható az óraátállítás hatása. Negatív hatása viszont van: fáradtabbak vagyunk, ezért megnő a balesetek száma.

Tehetnénk fel a kérdést, hogy akkor mi a túrónak kínozzuk magunkat az óratekergetéssel évről évre? Hát biz' azért, mert Európa többi része is ezt teszi, mi meg elég kis hal vagyunk, hogy azt mondjuk, mi nem tekerünk!

2 komment

Címkék: magyarország fogyasztás áram

A bejegyzés trackback címe:

https://kornyezet.blog.hu/api/trackback/id/tr51030404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anemjóját 2009.03.30. 15:56:15

Nem tudom, hol láttál olyan magyar adatokat, amelyek alátámasztanák, hogy az óraátállítás nem jelent energiamegtakarítást. Bár a fogyasztói szokások, és magukaz áramfogyasztó berendezések is jelentősen változtak az utóbbi évtizedekben, még mindig jelentős mennyiségű villamos energiát lehet megtakarítani az óraátállítással. A megtakarítás forrása alapvetően a háztartási világítás. A nyári óraátállítás következtében otthon lényegesen kevesebbet kell világítani esténként.

FöldlakóEmber · http://kornyezet.blog.hu 2009.03.30. 17:40:49

www.agraroldal.hu/oraatallitas_cikk.html és www.origo.hu/itthon/20080314-feleslegesse-valt-az-oraatallitas.html Többek között ezeken az oldalakon böngésztem. De egyébként ha belegondolunk, a lakosság körében mindenképp csökkent a jelentősége a tévézés, az esetleg éjszakákba nyúló számítógépezés miatt, és akkor még nem beszéltünk a minden otthonban ott lévő hűtőröl. Ja és lásd még: criticalmass.hu/blogbejegyzes/20080330/oraatallitas
süti beállítások módosítása